CSEMPE- ÉS TÉGLAKÁLYHA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

 

Fatüzelésű kályhára

 

Egy jó kályhát két dologgal lehet elrontani: túlfűtés és korai lezárás.

 

A csempekályha szakaszos üzemű berendezés, működése során nincsenek állandósult állapotok. Hőleadása legnagyobb részt sugárzással történik. A kellemes hőérzet, az igen jó hatásfok, az energiahálózatoktól való függetlenség és a kezeléséhez szükséges viszonylag rövid idő teszik vonzóvá ismerői, használói körében.

 

Az újonnan elkészült kályhában nem szabad egyből nagy tüzet rakni. Az építés során nagy mennyiségű víz kerül be, ami nagyrészt a kéményen keresztül távozik.

A szárítás könnyen megoldható nyáron meleg időben, mikor elegendő nyitott ajtóval magára hagyni a kályhát, s magától kiszárad. Még ilyenkor is célszerű az első begyújtásokat kis tűzzel kezdeni, fokozatosan növelve az adagot.

Egyébként szárítófűtésre van szükség. Ez úgy történik, hogy papírral, száraz gallyakkal, hasítékkal kisebb tüzet rakunk és ezt nyitott ajtó mellett elégetjük; a tüzelő- és levegőztetőajtó a tüzelés befejezése után is maradjon nyitva. Ha ezt naponta két-három alkalommal megismételjük, gyorsabban szárad a kályha.

A nedvességtartalom ellenőrzéséhez támpontot adhat a tüzelőajtó belső öntvény részén vagy az ajtókeret belső felületén lecsapódó pára. Ezt minden szárítófűtés elején megfigyelve viszonylagos képet kaphatunk a száradás előrehaladásáról. Ez a páralecsapódás azonban nem minden esetben történik meg, kezdeti hiánya nem jelenti a kellően kiszáradt állapotot.

 

Tüzelőanyag

 

Épített kályhába elsősorban kemény, de mindenképp száraz, hasogatott tűzifa való.

Nagyon fontos a nedvességtartalom csökkentése, ideálisan a légszáraz állapot. A frissen vágott fa igen sok vizet tartalmaz, az ilyen lassan gyullad, senyvedve ég, a víz elpárologtatásához pedig jelentős hőmennyiségre van szükség.

A rosszabb hatásfokú égés következménye az alacsonyabb tűztérhőmérséklet; nem melegszik eléggé a kályha, illetve ugyanolyan hőmérséklet eléréséhez több fára van szükségünk.

Ha a füstgáz hőmérséklete a járatokban vagy a kéményben a harmatpont alá csökken, az abban lévő gőz kicsapódik. A nedvesség a füstgázban lévő anyagokkal együtt savas közeget alkot és a kémény vagy már a kályha falán lerakódik. Ennek kísérőjelensége a kátrányosodás, mely kellemetlen szaggal, később foltosodással jár. Ez csak bontással és új anyagokkal történő átépítéssel szüntethető meg, mind a kályha mind a kémény esetében.

 

A tüzelőt érdemes tavasszal, vagy nyár elején beszerezni, fedett szellős helyen felvágva és hasogatva tárolni. Ilyenkor 1-2 év száradási idővel számolhatunk az elhelyezés körülményeitől és a kezdeti nedvességtartalomtól függően. Ha van rá lehetőség, a legmelegebb nyári napokban a kert egy napfényes részében a legnedvesebb hasogatott fa is 1-2 hónap alatt kellően kiszárad. Természetesen ilyenkor eső ellen mindenképp védeni kell a sarangot. Télen a fedett helyről behozott fa is lehet nyirkos, célszerű néhány nappal korábban meleg helyre hozni.

 

A kályha nem szemétégető!

 

Semmiképp se használjunk festett, ragasztózott vagy egyéb vegyi anyagokkal szennyezett tüzelőt, pozdorját, műanyagbevonatú faanyagokat. Ezek tartós használata erősen igénybe veszi a belső falazatokat, gyorsabb elhasználódást, kellemetlen szagot vagy a csempe foltosodását eredményezi. Szintén nem való a kályhába kerti nyesedék, lomb, vadgesztenye, tuja ágak, dióhéj vagy tűlevelű gallyak. Ezek esetében a keletkező nagy mennyiségű pernye olyan helyeken rakódhat le, ahonnan csak bontás során lehet kitakarítani, vagy a megnövekedett füstmennyiséggel nem tud megbirkózni a járatrendszer.

 

Tüzelés a kályhában

 

Ha megvan a (lég)száraz tűzifa, először a vastagabb darabokat érdemes betenni, mégpedig állítva a tűztér hátának támasztva. Figyeljünk a méretére; ha hosszabb mint 30-33cm nem baj, mert a legtöbb tűztérbe állítva befér, ha viszont túl vastag, akkor lassan ég ugyan, de alacsonyabb hőmérséklet keletkezik. Célszerű legfeljebb 15cm-es vastagságúakat válogatni, az ennél vastagabbakat tovább hasítani.

A tüzelőajtó felé haladva jöhetnek a vékonyabbak, szintén állítva. Közvetlenül az ajtó elé kerüljön a gyújtós. A tűz égése az ajtótól hátrafelé (vagy felülről lefelé) előnyös.

Átmeneti időben előfordulhat, hogy nehezebben gyullad meg, visszafüstöl noha az anyag kellően száraz. Ilyenkor a kémény belsejében uralkodó hőmérséklet alacsonyabb mint a külső környezeti, ami a kéményben lefelé áramló levegőt eredményez (megfordul a huzat). Ha ilyenkor a tisztítóajtón keresztül kevés papírral, gallyakkal tüzet csinálva bemelegítjük a kéményt, egyből könnyebben gyullad a tűztéri rakás.

Minden kályha másképp működik, érdemes kitapasztalni a sajátunkat.

 

Ha meggyulladt a tűz, az ajtót résnyire hagyjuk nyitva. Amennyiben a tűz lüktetését tapasztaljuk, növeljük a nyílást.

A csempe- vagy téglafal a begyújtás utáni fél, egy óra elteltével lesz érezhetően meleg. Nem jó ezt siettetve több fát berakni, mert túlfűtést okozhat.

Ahogy leég a tűz, lehet a levegő mennyiségét fokozatosan csökkenteni. Érdemes időnként ránézni, megkotorni, hogy minden részlet elégjen.

Végül, mikor már csak parázs van (~1,5 óra) és megkotrás után sem lángol fel, szabad teljesen lezárni a kályhát.

Egy jól működő, megfelelően bélelt kályha ily módon használva 10-12, de akár 24 órás ciklusokban működtethető egy adag tüzelővel.

A hamut elegendő akkor kilapátolni, mikor a süllyesztett tűztalajon már 5-6 cm vastagságban összegyűlt.

A megfelelő mennyiségű levegővel működtetett kályha tűztérfala a tüzelés után világos szürke színű, az ajtó üvege pedig 2-3 tüzelés után enyhén fátyolosodik.

Sötét szín, gyors kormolódás esetén szinte biztos, hogy kevés levegővel, alacsony hőmérsékleten, tökéletlenül égett el a fa.

A korai lezárás következménye lehet a kályharobbanás, melyet a keletkezett füstgáz túlnyomása, és a kellően magas hőmérséklet okoz.

 

A gyakori rátétel, folyamatos fűtés nem célravezető, sőt a kályha túlfűtését eredményezheti, viszont a kályhát magára hagyva sem használhatjuk eredményesen és biztonságosan; a tüzelés során egészen a lezárásig felügyeletet igényel.

 

Hasznos ha tudjuk...

 

A csempefelület legnagyobb megengedett hőmérséklete 120˚C. Téglakályhánál 80˚C.

A legmelegebb részek jellemzően a tüzelőajtó feletti és a tűztér mögötti csempék, felületek. Légréses építési mód esetén ezen részek melegedése később történhet, mely a tüzelés során kiegyenlítődik.

 

1KG fa eltüzeléséhez 4,2m3 levegő oxigéntartalma szükséges, mely független a fa fajtájától. Egy alkalommal 10-15 Kg fa is bekerülhet, a légfelelsleg-tényezővel is számolva a szükséges levegő akár a fenti kétszerese is lehet, ez biztosítja a kályha megfelelő működését.

​

A csempekályha, téglakályha kevésbé alkalmas hosszabb ideje fűtetlen helyiségek gyors felmelegítésére.

Törekedjünk az egy adaggal történő felfűtésre. Lehet betenni 40-50cm hosszú hasábokat vagy rakhatunk fát a rakat tetejére is, de ha ez nem elegendő, minél kevesebb rárakás is lehetséges.

A felmelegedett csempefal elemei egymástól eltávolodnak, a fugák mentén repedések lesznek. A jelenség a kályha kihűlésével megszűnik.

 

Belső levegőjáratos tűztér: alkalmanként az oldal- és/vagy a hátfalon található levegőbevezető nyílások tisztítása szükséges, ez leginkább egy használt fogkefével végezhető. Ha lehet, inkább a tűztér felé húzzuk a piszkot.

A tüzelőajtó üvegfelületének tisztítása szobahőmérsékleten puha, nedves ronggyal, esetleg üvegtisztító szer segítségével.

Kerüljük a csempefelület fémes, kemény tárggyal való tisztítását, kaparását, óvjuk a mázas felületeket az ütésektől. A mázfelület karcolódásai, lepattogzásai eltüntethetetlenek vagy nehezen javíthatók.

​
 

Vakolt téglakályha külső felülete a későbbiekben meszeléssel felújítható.